Pár nappal az első megmérettetés előtt azt hiszem érdemes újra elővenni a kapitány keretét, illetve döntéseit.
Az olasz szakember, Marco Rossi megfogalmazta egy nyilatkozat keretein belül, hogy akinek nincs csapata, azzal nem igazán fog számolni a válogatottnál. És, mint tudjuk, Dzsudzsák Balázsnak nincsen alakulata jelenleg. Dzsudzsi rendszeresen a válogatott kapitánya volt és évek óta szinte kihagyhatatlan eleme a nemzeti tizenegynek. Az EB-n ki ne emlékezne a portugáloknak lőtt duplájára? Azonban valóban ennyire jó játékos ő, hogy semmi áron sem lehet kihagyni?
Szigorú következetesség
Rossi elmondta, akkor az úgy is lesz! Nagyon jól tette, hogy tartotta a szavát és kihagyta Nyírlugos büszkeségét a keretből, mert szerintem undorító, amit az utóbbi években a pályafutásával művelt. Egyszerűen dühös vagyok egy ilyen eltékozolt tehetség láttán. Mikor tőlem pár méterre focizott az Oláh Gábor utcán a Loki szélein, úgy éreztem, hogy a magyar foci rég nem látott ilyen labdarúgót. Aztán természetesen elvitte a pénz. A PSV-nél ragyogó teljesítményt tudott még nyújtani, ezután a rendkívül nagynevű és rangos Anzsi Mahacskalához igazolt… Ömm, igen, nyolc kemény meccsen sikerült pályára lépni a csapatnál és azóta összesen nem rúgott klubszinten annyi gólt 7 év alatt, mint azelőtt három év alatt a PSV-nél. Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen.
Most azért nincsen csapata, mert senki nem akar neki kb. havi 48 milliót fizetni. Elvileg engedett az elvárásaiból és közel állnak a megállapodáshoz a Vidivel, de nem vennék még biztosra semmit.
Balázs tényleg a magyar foci csúcsa tudott maradni egy ideig, azonban felnőtt mellette egy generáció, ami nemzetközi szinten sokkal elismertebb bajnokságokban rúgja a bőrt hétről hétre. Persze ezek így sem a legek legjei, de mikor járt ő utoljára a BL-ben, az EL-ben, vagy bajnoki cím közelében?(Nem az arab sejkek ligájában)
Kik pótolják Balázst?
Támadók és középpályások egész sora áll harcra készen. Az MLS-ben remekül teljesítő Sallói Dániel egy érdekes alternatíva lehet, hiszen a csapatában általában a bal szélen segíti a támadásokat és ontja a gólokat, gólpasszokat.
Vagy a Freiburg által frissen leigazolt Sallai Roland, aki szintén a pálya bal oldalán tevékenykedik a támadó harmadban és az APOEL színeiben az előző szezonban elég meggyőző tudott lenni. Nem véletlen lépett ő felfelé egy szintet a Bundesliga irányába és nem ült fel egy, az orosz másodosztályba tartó vonatra.
Ezen felül Szalai Ádám is megtalálta a góllövő cipőjét, a Bayern után pont, a még Sallai nélkül felálló Freiburg ellen szerzett két gólt, ezzel három ponthoz segítve a Hoffenheim csapatát.
Érdekes módon ő nem az OlajSejk Kupa küzdelmeiben vesz részt csapatával, hanem a Bajnokok Ligájában…
A középpályán Kovács ’Kiskokó’ István lehet az új vezér, legalábbis az utóbbi időben olyat lehetett tőle látni a Vidi meccsein, ami tényleg európai szintűnek nevezhető. Okos meglátások, küzdelem az utolsó csepp erejéig, fontos gólpasszok, kiugratások és emellett nem volt rest besegíteni a védekezésbe sem.
Mi lesz veled Dzsudzsák?
Most, hogy megbeszéltük Dzsudzsi ballépéseit a karrierje során, kicsit próbáljunk pozitívak lenni. Minden hülyeség ellenére Balázs mindig a maximumot próbálta nyújtani a válogatott kapitányaként és, ha már mindenkiben kihunytak a remény lángjai, ő akkor is próbálkozott. Szívből kívánom, hogy jusson megállapodásra akár a Vidivel, akár valami közepes erősségű európai alakulattal és térjen vissza a foci és a válogatott vérkeringésébe, mert ő nem egy elveszett ember, csak rossz döntéseket hozott.
31 évesen (decemberben tölti a 32-t) még simán lehet játszani egy viszonylag magas szinten és lehet örvendeztetni a szurkolókat a csodálatos szabadrúgásokkal és a halálpontos beadásokkal.
Balázs, legyél ugyanaz a példakép értékű labdarúgó, aki voltál anno a Loki és a PSV színeiben! Várlak vissza a válogatott élére és szeretném azt látni, hogy bombaformában tudsz varázsolni a pályán!
Köszönettel:
Egy srác, akinek te voltál a példaképe.
Köszönöm a figyelmet!